újdonságok

Több mint ezerféle borral bővült az eMAG italkínálata
Már a magyarországi borpiac jelentős szereplője, a Winelovers több mint ezerféle terméke (fehér-, vörös- és rozéborok, különböző aperitifek) is elérhető az eMAG Marketplace-en. A hazai internetes borvásárlók körében a tokaji, villányi és szekszárdi borvidékről származó borok a legnépszerűbbek, a bortípusok közül pedig a vörös cuvée, a fehér cuvée és a rozéborokat rendelik a legtöbben.
  • 2021.10.19. 14:22
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
A fenntarthatóság jegyében újul meg a hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR®
Éppen holnap, az Élelmezés világnapján tartja éves konferenciáját a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, amelyen elsőként a szakmának mutatják be a fenntarthatósági szempontokkal kiegészített és megújított táplálkozási ajánlást. A szakmai szervezet öt éve készítette el az egészséges, hazai felnőtt lakosságnak szóló OKOSTÁNYÉR®-t. A legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozták meg, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz naponta milyen élelmiszertípusoknak, milyen arányban kéne a tányérunkra kerülnie. A közérthető formában megfogalmazott irányelveket – amiket ezt követően a 6-18 éves gyermekek számára is kidolgoztak – a Magyar Tudományos Akadémia ajánlásával tették közzé.
  • 2021.10.19. 14:17
  • MDOSZ sajtóközlemény
Már prémium whiskyket is lehet rendelni az eMAG-ról
A WhiskyNet csatlakozásával közel háromszáz-féle, prémium minőségű szeszes itallal bővült az eMAG Marketplace kínálata. A magyar vásárlók körében a skót, ír és japán whiskyk a legnépszerűbbek, de a rumok, ginek is rendkívül jól fogynak online.
  • 2021.10.12. 15:36
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Vegán proteinnel robbant az Abonett
Növényi fehérjével dúsított extrudált kenyeret fejlesztett ki az Abonett Kft., amely fennállása során először átlépte az egymilliárd forintos árbevételt. A járvány miatt megváltozott vásárlási szokások hatása tartósnak bizonyult: az Abonyban 35 éve gyártott extrudált kenyerek iránti keresletnövekedés megmaradt a korlátozások feloldása óta is, és ezt fejeli meg a cég a legújabb innovációjával, a lencsés-zöldborsós VeganProval.
  • 2021.10.12. 15:30
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Bocuse d'Or - Franciaország nyerte a világversenyt
Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.
  • 2021.09.28. 13:51
  • mti
Két magyar borlapot is díjazott a Wine Spectator
Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai Wine Spectator bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.
  • 2021.09.15. 15:58
  • mti
Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR
2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól „SPAR HAZAI. SZERETEM” márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
  • 2021.08.24. 14:45
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
2021-ben a NAPRAFORGÓ lett Magyarország Tortája
Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal.
  • 2021.08.05. 14:30
  • KEN Media sajtóközlemény
Aranyból és ezüstből is duplázott a somlói Kreinbacher a legnagyobb nemzetközi borversenyen
Rendhagyó körülmények között, de sikeresen zajlott le Londonban a világ legnagyobb borversenye, a DWWA 2021. Rekordot döntött a nevezések száma, idén 18 093 tétel érkezett 56 országból. Óriási eredmény, hogy több hazai tételnek is sikerült kitűnnie a tekintélyes mezőnyből. A somlói Kreinbacher Birtok Prestige Brut pezsgőjük mellett a Furmint Selection 2017 tétellel is aranyat hozott el, ezüstből szintén dupláztak. A St. Andrea Best In Show nagydíjat kapott, a tokaji aszúk pedig négy platinát érdemeltek ki.
  • 2021.07.20. 14:01
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Kétmilliárd forintból fejlesztett a Pápai Hús
Átadta kétmilliárd forintos beruházását a Pápai Hús Kft. Az évszázados múltú cég az elmúlt években újra fejlődő pályára állt. A most üzembe állított új gépekkel növelheti a termelését, és ki tudja szolgálni a gyorsan változó élelmiszerfogyasztói igényeket.
  • 2021.07.15. 15:47
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
« ... 2 3 4 5 6 ... »
Legfrissebb