szokatlan konyhák

ÉTELMENTŐ RECEPTEK AZ ÜNNEPEK UTÁNRA
Az ünnepekre készülve képesek vagyunk túlzásokba esni. Szeretjük megmutatni, mennyi ínycsiklandó ételt tudunk elkészíteni. A kiváló minőség mellett a brutális mennyiség is a karácsonyi asztal jellemzője, nem sporólunk, még akkor sem, ha az élelmiszerárak már indokolnák a takarékoskodást. A tudatos vásárlás és fogyasztás érdekében a Provident Bede Róbert mesterszakács segítségével összegyűjtött öt egyszerű ételmentő ötletet, amelyekkel a megmaradt sült húsokból, de akár még a kiszáradt bejgliből is új fogásokat készíthetünk.
  • 2023.01.04. 13:27
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Karácsonyi menü túlzások nélkül
A karácsony hagyományosan a nagy családi, baráti lakomák ideje, amikor a gazdagon megrakott asztal köré gyűlünk a szeretteinkkel. Szinte általános jelenség, hogy ilyenkor túlzásokba esünk, amit aztán később rendszerint meg is bánunk. Túl sokfélét és túl nagy adagokat eszünk, pedig a közös étkezések lélekre is gyakorolt pozitív hatása egyáltalán nem az elfogyasztott ételek mennyiségén múlik – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Azért sem érdemes túlzásba vinni a főzést, mert egy-két nap múlva már senki sem eszi szívesen ugyanazokat a fogásokat és a mai világban az sem megengedhető, hogy a maradék a kukába kerüljön.
  • 2022.12.20. 14:59
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
A jó bor a karácsonyi menü elengedhetetlen része
Az italfogyasztáshoz kapcsolódó karácsonyi szokások országonként változnak. Míg a pezsgőjéről méltán híres Franciaországban szinte kötelező a champagne-fogyasztás az ünnepi menühöz, addig az Egyesült Királyságban a portói számít a karácsony egyik legkedveltebb italának. Alaszkában jégbort fogyasztanak ilyenkor, Svédországban pedig karácsonyi sört. A borvidékekben és kiváló borokban gazdag Magyarországon nem lehet kérdés, hogy az ünnepi menühöz szívesen választunk egy minőségi hazai italt. Benesch Antallal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborászával jártuk körbe, hogy melyik karácsonyi ételhez milyen ital illik.
  • 2022.12.20. 14:54
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Olcsó étrend: így lehet egészséges és fenntartható is
Egyre többen tudják, hogy az éghajlatra gyakorolt negatív hatásunkat csökkenthetjük azzal, ha az állati eredetű élelmiszereket a kisebb környezetterhelést jelentő növényi alapúakkal helyettesítjük. Szerencsére - a közhiedelemmel ellentétben - a fenntarthatóság miatt nem kell lemondanunk az egészséges, finom vagy pénztárcakímélő alapanyagokról. Abban, hogy ez hogyan valósítható meg, most a Rama dietetikusa segít, akinek segítségével eloszlatunk pár étkezéssel kapcsolatos tévhitet, illetve mutatunk néhány hasznos trükköt, hogy kompromisszummentesen, környezetbarát módon tervezhessük meg mindennapi étrendünket.
  • 2022.11.16. 13:32
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Sós kürtős lett az év strandétele
Az Év Strandétele idén a boglári Bundi sós kürtőse, a legjobb bisztró étel a zamárdi Tiki Beach Malacfül salátája, a vegán különdíjat pedig az aligai Tarow Borsófőzi Dim Sumja nyerte.
  • 2022.08.08. 14:31
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az ízletes rizike lett az év gombája
Az ízletes rizike lett az év gombája a Magyar Mikológiai Társaság honlapján rendezett közönségszavazáson - közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
  • 2022.02.07. 17:18
  • MTI
Nagyanyáink még tudták, hogy mi az a zero waste
A világ egyik részén elképesztő mérteket ölt az élelmiszerpazarlás, míg a másik felén éheznek. Az ökológiai lábnyom jelentős részéért felelős az élelmiszertermelés és -kereskedelem. Sokat és sokszor elismételt mondatok, amit számos beszédes adat támaszt alá. Ha csak hazai viszonylatban nézzük, a 2019-es NÉBIH felmérés szerint egy átlag magyar lakos évente 65 kg élelmiszerhulladékot termel, aminek majdnem a fele indokolatlanul megy a szemétbe. Ez a mennyiség Ázsiában például „csak” 8 kg. Ahogy a tartós eredményt ígérő fogyókúrákat, úgy az élelmiszerpazarlás megállítását is apró, praktikus lépésekkel kell elkezdeni, amelyek aztán az életünk részévé válnak – tanácsolja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
  • 2021.11.29. 14:24
  • MDOSZ sajtóközlemény
Így helyettesítsük a tejet és a tejtermékeket az étrendünkben – 4+1 tipp
Napjainkban egyre többen döntenek amellett, hogy az étrendjükben mellőzik a tej és a tejtermékek fogyasztását, helyettük pedig a növényi alapú alternatívákat választják. Bármi is álljon egy ilyen döntés hátterében, mindenképp oda kell figyelni arra, hogy a növényi helyettesítő termékekből hiányzó fontos tápanyagokat más forrásból pótoljuk. Az alábbiakban ezekre mutatunk hasznos tippeket.
  • 2021.10.05. 13:33
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
Öt tévhit a gluténmentességről
Nincs nehezebb, mint egy gluténérzékeny rokont megvendégelni. A jó hír, hogy a gluténmentes vendégvárás egyszerűbb, mint gondolnánk, viszont van pár tévhit, amit ideje lerombolni, mielőtt nekilátunk a vacsorának. Mivel a gluténérzékenység egyre több családban jelent problémát az ünnepi asztaloknál, az Ed.Haas összegyűjtötte a leggyakoribb tévhiteket és a legjobb ünnepi megoldásokat, melyeknek köszönhetően kompromisszumok nélkül süthetünk-főzhetünk gluténmentesen.
  • 2021.01.04. 15:25
  • SAJTÓKÖZLEMÉNY
"Karanténkonyhában" főz egy olasz sztárséf a közösségi médián
Karanténkonyha címmel indított élő műsort Beverly Hillsből Instagram-oldalán Massimo Bottura olasz sztárséf.
  • 2020.03.19. 15:51
  • MTI
1 2 3 4 5 ... »