Paradicsomos pesztós bruschetta feta sajttal

Ez a közép-Olaszországból származó előétel mára meghódította egész Európát, ami egyáltalán nem meglepő. Elkészítése pofon egyszerű és persze nagyon finom is.

Fotó: www.i.pinimg.com

Hozzávalók 12-15 darabhoz:

  • 1 ciabatta4 evőkanál olívaolaj
  • 300 g aprított koktélparadicsom
  • 100 g apró kockára vágott feta
  • 1 kávéskanál chilipehelyű
  • 1 marék apróra vágott rukkola
  • 200 g pesztó készíthetjük frissen is, de a konzerv változat is megfelelő
  • só, bors

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Szeleteljül fel a ciabattát. Körülbelül 12-15 szeletet kapunk, vágjuk le a héját és tegyük bele egy tepsibe a szeleteket. Locsoljuk meg két evőkanál olívaolajjal, majd süssük nyolc percen át.

Míg pirulnak a kenyér szeletek, addig belevághatunk a felét elkészítésébe. Egy tálban keverjük össze a paradicsomot, a feta sajtot, a rukkolát, a chilipelyhet, a maradék olajat, majd végül fűszerezzük sóval és borssal. Vegyük ki a pirítósokat a sütőből, kenjük meg pesztóval, utolsó lépésként pedig halmozzuk rá a paradicsomos keveréket és locsoljuk meg egy kevés olívaoaljjal. Tálaljuk azonnal és fogyasszuk frissen!

Jó étvágyat kívánunk! :)