Fotó: http://www.oceanbasket.com
Hozzávalók:
2 pisztrángfilé
2 citrom
2,5 dl főző tejszín
0,5 dl fehérbor
1 csomag kapor
1 evőkanál vaj
1 teáskanál cukor
só,bors
2 evőkanál olaj
Fotó: http://img.theepochtimes.com
Elkészítés:
A pisztrángokat sózzuk be és öntsük le az egyik citrom levével, majd tegyük félre. Tegyünk fel egy kisebb lábast a tűzhelyre. Öntsük bele a tejszínt, az apróra vágott kaprot, a bort és a cukrot. Kezdjük el főzni lassú lángon, majd amikor már elkezd forrni nyomjuk bele a citrom levét és ízesítsük sóval, borssal. Célunk, hogy a a tejszín redukálódjon és egy sűrű szószt kapjunk a végén. Igazából ez nem túl időigényes, de figyelni kell, nehogy leégjen, így néha érdemes megkavarni. Amikor, már úgy látjuk, hogy a szósz már majdnem kész, akkor adjuk hozzá a vajat. Ettől még selymesebb lesz. Rotyogtassuk még 1 percen át és kész is.
Pár percet állni hagyjuk, ez idő alatt pedig megsütjük a halat. Forrosítsunk olajat egy serpenyőben. Tegyük bele a filéket, majd oldalanként kb. 2,5 percig süssük. Köret nélkül is kiváló, de párolt züldséggel és petrezselymes krumplival az egyik legfinomabb nyári recept.
Jó étvágyat!