Egy elképzelt ideális világban mindnyájan friss, ízletes bioélelmiszereket fogyasztanánk, tiszta forrásvizet innánk és semmilyen környezetkárosító tevékenység nem szennyezné életterünket. Közben a Földön élő többi ember is elégséges és jó minőségű kalóriát vinne be nap mint nap a szervezetébe, gyermekek nem halnának éhen és az éhínség a múlt réme lenne csak. Nem kétséges, a legjobbat akarjuk magunknak, szeretteinknek és a Földnek. Ennek érdekében csak bioélelmiszereket kellene ennünk.
Ó, hát ez a megoldás? Akkor miért nem csinálja mindenki?
Az öko, bio vagy organikus jelöléssel ellátott élelmiszerek termelését törvény szabályozza. Lehetőleg megújuló erőforrásokra támaszkodva, a talaj termékenységét megtartó módszerekkel, csak természetes anyagokkal kezelt és etetett növényekből, állatokból készülhetnek. Egy termőterület ökológiai termesztésbe való vonása hosszas folyamat, szintetikus növényvédő szerek, termésnövelők, talajjavítók nem használhatók s nem rögtön az első évtől számít ökoterméknek a begyűjtött termés (különböző ágazatokban változnak az átállási idők). A mindenevők pedig tudják, hogy csakis ökotakarmánnyal etetett állatból lesz – boldog – ökosertés.
Európában a biotermékek iránti kereslet nagyobb, mint a kínálat, így a piac önszabályozó rendszere még jobban megemeli a biotermékek, a bonyolultabb termelés miatt amúgy is magas árát.
De én megengedhetem magamnak. Különben is, nekem elveim vannak!
Ekkor jön szkeptikus barátunk, aki bevásárlókosarunk láttán megjegyzi, hogy a Kolumbiából hozott bio avokádó cseppet sem környezetkímélő. Nem beszélve arról, hogy ki tudja milyen szigorú az ökogazdaságok ellenőrzése Kolumbiában? Józan ésszel belátjuk, hogy a helyi, szezonális termék jobb választás, és szomorúan lemondunk az avokádóról.
Elhangzik, hogy a biogazda az, aki éjjel permetez – ezt csípőből cáfoljuk, komoly ellenőrző rendszer működik ennek megakadályozására. Működik. Komolyan.
Barátunk szemünkre veti, hogy bedőltünk a marketingnek, csak drágábban akarják ránk sózni a napi betevőt. Nekünk sincsenek illúzióink, a biogazda is a piacról él, a profit mindenkinek számít, és ők ezt az útját választották a nyereség maximalizálásának, nincsen ebben semmi rossz. A mi döntésünk, hogy a törvény által biztosított tulajdonságok (ld fent) megfelelnek-e személyes preferenciáinknak.
De a végső érv az, hogy a tömegek Kínában éhen halnának, ha a világon mindenki csak bio élelmiszert enne. Mert termésátlag, hatékonyság és nagyipari módszerek. És ezzel hirtelen nem tudunk vitatkozni, hiszen erkölcsileg nehezen indokolható, ha az én bio salátám miatt gyermekek halnak éhen Afrikában.
Némi kutakodás után aztán kiderül, hogy igencsak összetett ügy ez. Két kérdésre keresem hát a választ. Vajon az ökoélelmiszer egészségesebb? A termelése milyen hatással van a környezetre?
– A bio jobb!
– Mármint miben?
Egy 55 tanulmányt összesítő metaanalízis arra a megállapításra jutott, hogy ha a bio és nem bio élelmiszerek beltartalmi értékeit összehasonlítjuk, nincs számottevő különbség. Semelyik irányban. Ez a tanulmány makro tápanyagokra és néhány mikro tápanyagra és ásványi anyagra koncentrált, valamint egyaránt vizsgált növényi és állati alapanyagokat. Kis kutakodással több tanulmányt lehet találni, ahol hasonló eredményre jutottak, vagyis hogy a beltartalmi értékekben kimutatott különbségek nem egyértelműsítik, hogy az ökológiai gazdálkodás jobb minőséget eredményez.
Na és akkor! Attól még az organikus élelmiszer biztosan tisztább!
Van, aki ezt rögtön vitatja, hiszen a termelők a biogazdálkodás során is használ(hat)nak növényvédő szereket, csak nem ásványi olajból előállítottat. Szerencsére ezek a szerek meglehetősen ártalmatlanok. Kivéve a rezet. Mert a rézről hallani ám dolgokat!
Igazából úgy kell feltenni a kérdést, hogy a nem bio termékben mennyi ártalmas anyag marad? Az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA) 2014-es jelentése szerint Magyarországon az élelmiszerek 67%-ban nem találtak kimutatható mennyiségű növényvédőszer-maradványt és a vizsgált élelmiszerek 1%-ában találtak a megengedettnél többet. Legmagasabb arányban a zöldségekben és gyümölcsökben, mert ezek viszonylag rövid időn belül, kevéssé feldolgozottan kerülnek a fogyasztó asztalára. Ehhez még hozzájárul, hogy az idényen kívüli terményeknél az eltarthatóság, a szállítástűrés, és a kártevőknek jobban kedvező körülmények átvészelése (pl. üvegházi termesztés) további növényvédő szerek alkalmazásával javítható.
Az élelmiszer-egészségügyi várakozási idő hivatott azt megakadályozni, hogy ez a növényvédő szer még a terméken legyen, amikor az elénk kerül, de – nos mondjuk úgy, ha például többször permetezünk botritis ellen, mert a zegzugos levelű kis saláta egy párás, zsúfolt üvegházban nő fel, több alkalom lesz a tévedésre...
Összességében a tűréshatárok szigorúak, a megengedhető maradványmennyiség jóval az egészségügyileg veszélyes mennyiség alatt van és a hatóságok folyamatosan monitorozzák a kereskedelmi forgalomba kerülő termékeket. Úgyhogy elenyésző kockázata van annak, hogy "láthatatlan" ártalmas hozzávaló is kerül az asztalunkra.
Most még ezt mondják! De a ddt-t is évtizedekig használták, nemigaz?
Bizony, könnyen előfordulhat, hogy a káros hatások felfedezése még várat magára, és pár év múlva kiderül, hogy egy most használt növényvédő szer és egy halálos betegség kialakulása között szoros kapcsolat van, vagyis a mostani határértékek nem jók. (Annak idején a dohányzás sem tűnt olyan veszélyesnek.) De addig is, amíg le nem hull a lepel, inkább a biztos egészségvédő praktikákra koncentráljunk, sportoljunk rendszeresen, mellőzzük életünkből a stresszt, és csökkentsük a finomítottcukor-bevitelünket. Igen, még a kókuszvirágcukorét is! Ezzel sokkal többet teszünk egészségünkért, mint azzal, ha megpróbálunk életünkből kiiktatni egy még képzeletbeli veszélyt. Pont a DDT fiaskók miatt manapság minden szer engedélyeztetése sokkal szigorúbb és körültekintőbb folyamat.
Rendben, de nekem fontos a környezetvédelem, és ezért a világon mindenkinek jobb, ha bio terméket eszek. Vagyis... Izé...
A második világháború után a mezőgazdaságban elképesztő forradalom zajlott le, újabb és újabb módszerek biztosították, hogy egyre növekvő termésátlagokat érjünk el, egyre kevesebb ráfordítással.
A fenti táblázatban az Egyesült Királyság adatait foglalták össze, az időjárás és esetleg egy-egy járvány által befolyásolt adatok is egyértelműen azt mutatják, hogy a termelékenység folyamatosan nő. A fejlett ipari társadalmak nagyüzemi módszereinek diadala ez. Ez a csodás hatékonyság a fejlett növényvédő szereknek és műtrágyáknak köszönhető, valamint a gépesítésnek és az öntözésnek. Továbbá az újonnan nemesített, esetleg genetikailag módosított fajtáknak, és a nagyüzemi állattartás sokszor érzéketlen módszereinek. A Zöld Forradalom, melynek vezetője Norman Borlaug, aki munkájáért béke Nobel-díjat kapott, milliókat mentett meg az éhhaláltól a fenti eszközök igénybevételével.
De ez már több mint ötven éve történt. És bár nem úgy tűnik, hogy a mezőgazdaság vadul száguldva fejlődik, azért ideje megnézni az újabb fejleményeket, és gondolatban újrarendezni a tényeket.
Ha a világon mindenki organikusan szeretne étkezni a végén még a margitszigeten is búzamezők ringanak majd?
Az egyik leggyakoribb érv a bio termelés ellen az, hogy a termésátlagok messze alulmúlják a nagyüzemi termelésben elérhetőket, és a hiányzó termésmennyiséget csak több természeti terület termelésbe vonásával lehet kiegyensúlyozni. Igazán? Mennyivel rosszabb az a termésátlag? És hol?
Egy összesítő tanulmány szerint a termésátlag különbség átlagosan 20%, a bio kárára – de ez faj és termőterület függő. Ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik – mint például Hollandiában, Dániában, vagy az Egyesült Államokban, ott a különbség ennél nagyobb lehet. Figyelembe kell azonban venni, hogy például az Egyesült Államok farmjai átlagosan 179 hektáron termelnek, erősen gépesítve, nagyüzemi módszerekkel. Európában egy gazdaság átlagos mérete 14 hektár, de a gazdálkodás még mindig magasan gépesített, a termőföldeken a víz nem szab határt a genetikai potenciál megközelítésének.
Afrikában, Dél-Amerikában és Indiában egy és két hektár körül van az átlagos gazdaságok mérete. Nem meglepő módon a világon a legtöbb biogazdaság pontosan ezeken a helyeken van. Ezek nem mind tanúsított ökológiai gazdaságok, inkább családi farmok, ahol nagy élőmunka-igénnyel, de az adott körülmények között leghatékonyabban termelnek, hiszen egy-egy év termésén múlik a következő évi jólét. Itt már kisebb az eltérés a két módszer között, a termésátlagokat a víz vagy annak hiánya jobban befolyásolja, mint a gépesítés mértéke. A termésnövelő műtrágyák sem olyan eredményesek megfelelő öntözés nélkül, és a növényvédő szerek hatékonyságát is befolyásolja, ha nedves, trópusi éghajlaton alkalmazzuk őket. Több tanulmány szerint rossz termőképességű talajon, ahol kevés az éves csapadékmennyiség az organikus termelés növeli a talaj vízmegtartó képességét, és így a terméseredmények átlagosan magasabbak, mint a nem organikus módszert alkalmazó farmokon.
Tovább árnyalja a helyzetet, hogy az intenzív mezőgazdaság talajerodáló lehet, és pontosan emiatt kell újabb termőterületeket kialakítani, míg a terméketlenné vált – extrém esetben az alapkőzetig – lepusztult területet magára hagyják. Míg a biogazdálkodás pontosan az ellenkező irányba hat, és segít visszaállítani a talajtermékenységet.
A FAO, az ENSZ mezőgazdasági szervezete szerint nem kérdés, hogy van-e elegendő élelmiszer a világban. Van. De helyben van-e ott, ahol arra szükség van? Nincs. Pontosan a szükségben szenvedőknek lehet megoldás az ökologikus termeléssel elérhető többlet, és így mégsem lesz szükség több dzsungel/pampa/sivatag/Margitsziget termelésbe vonására.
De mi távol vagyunk afrikától. Mi a helyzet itthon?
Az Európai Unió és az Egyesült Államok a világ éléskamrái – ahol az ökológiai termelés ugyan növekszik, de még Európában is csak a teljes termelés öt százaléka (itthon egy új támogatási rendszernek köszönhetően 2016-ban 4%). Miért kellene ezt növelni?
A térkép az országok nagyságát a biogazdálkodásba vont összes terület nagysága alapján változtatta meg. (forrás)
Magyarországon az ökológiai termelésben a termésátlagok alacsonyabbak. (Átfogóbb és frissebb termésátlag adatokért megkerestem a Földművelésügyi Minisztériumot, a Hungária Öko Garancia Kft-t és a Biokontroll Hungária Kft-t, amint választ kapok, frissítem a cikket.) De egy már működő gazdálkodásban is kevesebb ráfordítás szükséges és az elérhető plusz profit remélhetőleg növeli a bio termelés versenyképességét. És miért lesz az jó? Mert az ökotermelésben a talaj termékenysége és vízgazdálkodása jobb, és az egyre melegebb, szárazabb években ez a valóban fenntartható termelés jó módjának tűnik. A talajerózió itthon is probléma, és a kímélő földművelés a Hortobágyon is az elsivatagosodás ellen dolgozik. Hozzáadott érték, hogy kevesebb terhelés éri a természetes vizeket, a kisebb energiaigényű termelés csökkenti az ökológiai lábnyomot és a globális felmelegedés ellen dolgozik az is, hogy a termőföld több szerves szénvegyületet köt meg, ami így nem széndioxidként végzi a légkörben. A biodiverzitás növekedéséről nem is beszélve. Mert a biodiverzitás, az jó.
Kijelenthetjük, hogy jelen pillanatban Európában az ökológiai gazdálkodás arányának növekedése nem eredményez éhínséget. Az alacsonyabb hozamok miatt kieső élelmiszer-mennyiséget meg a pazarlás megszüntetésével lehet csökkenteni.
Na végre, látom a cikk végét. De most akkor bio, vagy nem bio?
Hát erre továbbra sincs egyértelmű válaszom. Az egyén szintjén nem tűnik bizonyítottnak, hogy az ökologikus gazdaságból származó termék jobb lenne a nem bio helyi idényterménynél – télen savanyú káposztát együnk, ne friss bébispenótot. Tények hiányában hitvilágunk miatt fizetünk többet a piacon a bio almáért – magunkkal való elégedettségünk ellensúlyozza az extra költséget.
A biogazdálkodás környezetet kímélő módszerei és a hosszútávon fenntartható gazdálkodás talán kevésbé tűnnek személyes és sürgős ügynek, de a feltételezett egészségügyi haszonnal ellentétben itt két pozitívum bizonyított: a környezetet bizonyítottan jó irányban befolyásolja, mindemellett gazdasági hatásai határozottan érződnek mindennapjainkban. Kérdés, hogy bízunk-e abban, hogy egyéni döntésünkkel számottevő eredményt érhetünk el globálisan?
Novák Zsuzsanna, agrármérnök, élelmiszertudományi szakember vendégposztja a Napi Táptudás blogjában.
