Újdonságokkal is készülnek a jubileumi Kiskunfélegyházi Libafesztiválra

A már megszokott programok mellett több újdonsággal, színjátszó- és rajzpályázattal, valamint a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó városnéző túrával is készülnek a huszadik Kiskunfélegyházi Libafesztiválra, amelyet szeptember 7-én és 8-án rendeznek meg - jelentették be a szervezők a programsorozatot beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város és környéke mindig is elismert, jó hírű baromfitenyésztő terület volt. A libatartásnak évszázados hagyománya van, amely túlélte a háborúkat, rendszerváltásokat is - tette hozzá, felidézve, hogy az első libafesztivált még 1999-ben szervezték meg, népszerűsége pedig azóta is töretlen.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára is kitért arra, hogy a kiskunfélegyházi baromfitenyésztésnek már 1854-ben Európa-szerte jó híre volt, és erre méltán büszkék az itt élők. Kiemelte: a libafesztivál amellett, hogy teret nyújt a mezőgazdaság és élelmiszeripar fontosságának hangsúlyozására, az azokhoz kapcsolódó hagyományokra és életformákra is emlékeztet.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője bejelentette: a jubileumi fesztivál alkalmából a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az Integrál Zrt. színjátszó- és rajzpályázatot hirdet. Az általános és középiskolás diákok Fazekas Mihály Lúdas Matyi című elbeszélő költeményéből adhatnak elő egy rövid jelenetet, de le is rajzolhatják kedvenc műrészletüket.

Horváth Sándor, a libafesztivált szponzoráló Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: Kiskunfélegyházán és környékén ma is sokan élnek libatartásból, -hízlalásból, így családok százai kötődnek valamilyen módon a libához. Munkájuk, és az általuk teremtett érték előtt is tisztelegnek a rendezvénnyel.

A programsorozathoz kapcsolódva a víziszárnyas-ágazat helyzetéről és a pályázati lehetőségekről szakmai tanácskozást is szerveznek.

Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója elmondta: a 35 éve alakult Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjainak vándorkiállításán az érdeklődők a paraszti kultúra ápolóival, többek között hímzőkkel, nemezelőkkel, fafaragókkal, fazekasokkal, kékfestőkkel és kosárfonókkal találkozhatnak.

A kisgyermekes családokat bábelőadások, gyermekkoncertek, kézműves foglalkozások, játszóházak, fotószínház és fakörhinta várja. Lesz városnéző túra a Petőfi-emlékév jegyében, libafarm-látogatás, libasimogató, a Mesterek utcájában kirakodó vásár és kézműves bemutatók.

A Ki mit tud sütni-főzni a libából? elnevezésű megmérettetésre a versenyzők sültek, pörköltek, illetve egytálételek kategóriában nevezhetnek. A zsűri elnöke és a verseny házigazdája Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista lesz.

A Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében rendezik meg az ötödik Kunsági Néptánc Találkozót is, amelyre a határon túlról is várnak együtteseket. Az estéket a Cimbaliband, a Budapest Bár, a Szabó Balázs és bandája, valamint a Quimby koncertjei zárják.