Telt házas előadások mindkét helyszínen a Kukorica és Búza Konferenciasorozaton

Nagy sikerrel, összesen 450 fő részvétele mellett, ért véget a Magro.hu által szervezett II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat: a Kaposvári Egyetemen decemberben lezajlott eseményt, idén január közepén a Hajdúság fővárosában folytatták a szervezők.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Karán tartott eseményt komoly érdeklődés kísérte a gazdák részéről, akik szakmai előadásokat hallhattak a két fő szántóföldi növény termesztéstechnológiai újdonságairól.

A Debreceni Egyetem dísztermében nagy érdeklődés övezte az eseményt. Ezt az is bizonyítja, hogy a sok vendég miatt újabb széksorokat kellett kirakni a kukorica és a búza termesztéséről szóló konferenciasorozat rendezvényén. A termesztéstechnológia teljes vertikumát áttekintő előadások a gazdák visszajelzései alapján megfeleltek a várakozásoknak. A szakértők a talajelőkésztéstől a vetőmag-kiválasztáson, a növényvédelmen és a tápanyag-utánpótláson át egészen a betárolásig és az értékesítésig foglalták össze a tudnivalókat.

Az eseményt Bóné Tímea, a Magro.hu alapítója és a konferenciasorozat főszervezője nyitotta meg és fejezte ki örömét, amiért ilyen sokan voltak kíváncsiak a témákra, és a két fő szántóföldi növénnyel kapcsolatos technológiai újdonságokra. Aztán átadta a szót Dr. Komlósi Istvánnak, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánjának. Ő elmondta, büszke, hogy a rendezvény az agrároktatás fellegvárában kapott helyet, mert a kukorica és a búza az a két növény, amiről nem lehet elég sokat beszélni. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2020 után valamelyest csökkennek a terület alapú támogatások, amik további fenntarthatósági elemeket tartalmaznak majd. Őt követte a főtámogató, a Swedsteel-Metechno Kft. fejlesztési vezetője, Kotormán István, aki elmondta, hogy nagy örömmel vettek részt a rendezvény szponzorálásában, mert a szakmai előadások valódi értéket közvetítenek a gazdálkodóknak.

Az első előadáson Dr. Nagy János azt a provokatív kérdést tette fel, hogy szükség van-e a kukorica termesztésére, majd a növénynek a világban és Európában elfoglalt helyzetéről beszélt. Elmondta, hogy az Egyesült Államokban a világ kukoricájának 51 százaléka terem, míg Európában 11 százalék körüli mennyiség a 62 millió tonnából. A klímaváltozás miatt nagy a termésingadozás, de egyre jobban megismerhetőek a táblák a korszerű talajvizsgálati módszerekkel, érdemes azokat használni.

A második előadó, Mórocz Péter a Limagrain CE SE Magyarországi Fióktelepének képviseletében, hasznos információkat és tanácsokat osztott meg arról, hogyan lehet a növénytermesztés eredményességét genetikai és informatikai megoldásokkal növelni a hibridekről rendelkezésre álló információk alapján.

Őt harmadikként Goda László, a Nitrogénművek Zrt. vezető szaktanácsadója követte. Prezentációjában kiemelte, hogy az éhező növény kevesebbet terem. Ha nem áll rendelkezésre minden szükséges tápanyag, először nem lehet látni ennek a következményeit. Aztán viszont terméscsökkenés és hiánytünetek lépnek fel. A folytatásban a Genezis őszi búza technológiája került sorra, és elmondta azt is, hogy az őszi búza legelőször a foszforhiányt jelzi.

A negyedik előadó, Imreh Gergő, a Natur Agro Hungária Kft. marketing és szakmai vezetője Somogy, Baranya és Tolna megyei tapasztalatairól beszélt. Azt a megdöbbentő kijelentést tette, hogy a felelőtlen gazdálkodás következtében több helyen eltűnt a talaj illata, ami egyébként az élő közeg jelenlétét bizonyítaná. Sőt, Belgiumban és Hollandiában már vannak olyan steril talajok, amikben nincsenek hasznos mikroorganizmusok, ezt pedig Magyarországon mindenképp el kell kerülni. Márpedig úgy nehéz lesz, hogy kevesebb tápanyagot visz be az agrárium a földekbe, mint amit kivesz belőle.

A rövid kávészünetben édes és sós süteményeket fogyaszottak a gazdák, aztán pedig Somogyi Bálint, az Axereal Hungary Kft. agrárszakértője mutatta be a tápanyag-utánpótlás, a tápanyagmérleg és a talaj nitrogén-szolgáltató képességének fontosságát és szerepét a gyakorlatban. Volt olyan tapasztalatuk is, hogy a termelők által kijuttatott nitrogén mennyiségének 60 százaléka nem állt összhangban az adott táblák állományának valós igényeivel, erre pedig nagyon érdemes odafigyelni a gazdáknak.

Őt Garzó Galatea, a Polgári Agrokémia Kft. kereskedelmi igazgatója követte. A cseppfolyós nitrogén kijuttatásának előnyeiről és hasznosulásáról beszélt a saját tapasztalataik és adataik alapján. Kifejtette, hogy a trágyázás 30 százalékkal növeli a terméseredményt, ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 10 tonna lehetséges termésből csak 7 tonna fejlődik, ha nem megfelelő a trágyázás.

A tápanyag-utánpótlásról, a fajtaválasztás és az agrotechnika fontosságáról beszélt Németh Tamás, a Belchim Crop Protection Hungary Kft. szakmai vezetője, aki elárulta a kalászos betegségek elleni védekezés módját és idejét is. Kiemelte, hogy a legfontosabb a felső három levél megóvása, ezen nagyon sok múlik.

Az ebédszünet előtti utolsó előadáson Németh István, a Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője tett sok hasznos javaslatot arra, mikor és hogyan lehet jól időzíteni a gabonák eladását. Elmondta, hogy a lábon eladott kukorica mindenképpen elmaradt hasznot jelent. Sokkal jobban járnak a gazdák, ha betárolják a terményt és az árakat a Magro.hu Gabonaindexén követve akkor értékesítik azt, amikor a legmagasabb értéket kapják érte.

A piactérre ingyenesen feltöltve pedig akár könnyen el is adhatják a gabonájukat.

Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Csoport képviseletében beszélt arról, hogyan lehet a magyar gazda hatékony, ha a területi adottságok és az ország mérete miatt világviszonylatban nagy már nem lehet. Ismertette a technológia terjedését - ami egyszerre jelenti a bevétel növekedését és a költségek csökkentését.

A Swedsteel-Metecno Kft. műszaki és fejlesztési vezetője, egyben az esemény főtámogatója, Kotormán István a tárolási megoldások közül főként a terménytárolókról beszélt. Miután időrendben átvette a tárolók történelmi fejlődését, elmondta, hogy miért érdemes acél könnyűszerkezetet választani a biztonságos tároláshoz.

A Väderstad Kft. ügyvezetője, Dr. Kalmár Tibor egy manapság egyre inkább terjedő témával készült: a szántás és a kultivátorok használata közti különbségeket sorolta fel. Előadásában ismertette azokat a talajkímélő módszereket, amikkel nagyon sok veszteségtől kímélhetik meg magukat és földjeiket a gazdák.

Az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője, Dr. Mesterházi Péter Ákos azt ismertette, hogy mi a szerepe a csúcstechnikának a szántóföldi növénytermesztésben. Helyspecifikus gazdálkodásokról, adatokról és mérési módszerekről mutatott be érdekes diákat, amikkel a precíziós gazdálkodás új megoldásainak gyakorlati haszna is tisztán látszott.

Az öntözés fejlesztési irányairól és annak üzemeltetéséről tartott tartalmas előadást Váradi Balázs, a Magtár Kft. öntözési üzletágvezetője. Helyi, debreceni adatsorral készült, ami elég markánsan láttatta, hogy a kukorica esetében mennyire jelentős a különbség az öntözött és az öntözés nélküli táblákon.

Az utolsó szakmai előadást Dr. Burucs Zoltán, az Elcom Kft. szakértője tartotta, aki a Kaposvári és a Pécsi Egyetemmel közösen végzett talajnedvesség megfigyelésre alapozó kísérletet szemléltetve hívta fel a figyelmet arra, hogy érdemes a monitoring-rendszereket igénybe venni, hogy a termésbiztonságot növelhessék a gazdák.

A II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat debreceni rendezvényét a nyereménysorsolás zárta, amin a támogatók és a kiállítók számos értékes ajándékot osztottak ki a szerencsés gazdák között. Volt több százezer forintnyi értékben baktériumtrágya, műtrágya, vetőmagok és napi belépők az AgroMASHExpo rendezvényre, amin a Magro.hu is kiállítóként vesz majd részt 2018. január 24. és 27. között.

Több gazda éppen azt az ajándékot vihette haza, amit szeretett volna. De a lényeg több, résztvevő gazdálkodóval készített rögtönzött interjúból derült ki: a megkérdezettek mind úgy gondolják, hogy érdemes volt eljönni a Magro.hu által szervezett II. Kukorica és Búza Konferenciasorozatra, mert a komoly szakmai színvonal mellett kiváló előadók hasznos tanácsait és tapasztalatait ismerhették meg.