A Brancson debütáló MyWine olyan borkedvelő fogyasztóknak szól, akik, habár személyesen a szőlő nevelésében, szüretelésében nem tudnak részt venni, de örökbefogadóként a munkafolyamatokról szóló rendszeres tájékoztatások által és a dűlőtúrán való részvétellel olyan borhoz juthatnak, amelyben mind a termelőnek, mind a fogyasztónak a lelkesedése benne van.
A MyWine hitvallása szerint a világon sok kiváló bor létezik, de a legkülönlegesebb az, amelyikhez személyesen is kötődünk.
A program lényege, hogy örökbe lehet fogadni egy szőlőtőkét, amire névvel ellátott bilétát helyezünk, illetve jár mellé egy oklevél is elektronikus formában. Lehetőség van arra is, hogy a palackon a saját név szerepeljen. A dűlőtúrán keresztül megismerhető a tokaj-hegyaljai borvidék, a borászat és betekintés nyerhető a kulisszák mögé. Így fáradozások nélkül, mégis az aktuális munkafolyamatokról rendszeresen tájékozódva lehet bort „készíteni”. Kétféle bor közül lehet választani, egy édes és egy száraz tokaji klasszikus borfajta szerepel a csomagajánlatokban. A borbank szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a bor a palackozástól számított további 1 évig megfelelő körülmények között legyen tárolva és igény szerinti időpontban kerülhessen kiszállításra.
Ezáltal a Magyarországon még kevésbé ismert, de számos országban már jól működő CSA (Community Supported Agriculture) vagyis Közösség által támogatott Mezőgazdasági program is megvalósul, melynek lényege, hogy a fogyasztó ismeri az élelmiszer eredetét, készítőjét, ezáltal kialakul a fogyasztó és a termelő közötti bizalom.
A MyWine alapítói nem kisebb célt tűztek ki, mint azt, hogy országszerte követői legyenek a kezdeményezésnek, szeretnének bevonni az ország más borvidékeiről fiatal törekvő, eredményekkel rendelkező borászatokat, hogy azok önállóan működve, de együtt egységesen hozhassák létre a MyWine Hungaryt, egy országos borászati és turisztikai attrakciót.