Használd a fúzió erejét, és alkoss közösen Mautner Zsófival, Tomcsányi Dórival és Rúzsa Magdival!

Tudod, mi a közös Mautner Zsófiban, Tomcsányi Dóriban és Rúzsa Magdiban? Bár az egyikük gasztronómiai szakértő, a másik divattervező, a harmadik énekesnő, mindhárman abban találták meg a szenvedélyüket, hogy művészi formában fejezzék ki önmagukat. Áprilisi múzsájuk pedig nem más, mint a FUZETEA, amely őket és közönségüket most közös alkotásra kéri. A jegestea most induló, „A fúzió ereje” kezdeményezésében arra motivál mindenkit, hogy a fenti három kreátorral közösen tapasztalja meg az alkotás élményét és az abban rejlő összefonódásokat.

Bárki válhat alkotóvá, ha enged az inspiráció csábításának. Az ötletek fúziója pedig végtelen lehetőségeket rejt, ezt szeretné kiaknázni hazánk három elismert művésznője, hogy bevonja a kreativitásra nyitott közönséget az alkotásba. Mindhárman egy félig kész művet mutatnak most be, és a Te segítségedet kérik a befejezéshez! Mautner Zsófi elkészítette túrókrémes piskótaalapját, és kíváncsi, hogyan gondolnád tovább a süteményét. Tomcsányi Dóri megálmodta legfrissebb ruhaterveit, de a mintákat szívesen rábízná arra, aki a legizgalmasabb pályamunkát küldi el neki. Rúzsa Magdi pedig már elkészült egy dallammal, de a szövegét most a közönségtől várja.

„A fejünkben, a szívünkben, az ízlelőbimbóinkban elraktározott különböző tapasztalatokat, érzéseket, ízeket, kultúrákat, színeket, érzeteket úgy ötvözzük egymással, hogy abból valami új, egyedi születik” mesélt Mautner Zsófi gasztroblogger, a Chili & Vanília alapítója. A közös alkotást is nagyon várja: ”Nagyon szeretem másokból előcsalogatni az egyedi, személyes mondanivalójukat, ötleteiket. Ezek pedig általában engem is inspirálnak. Egy teljesen más látásmód izgalmas dolgokat tud létrehozni!”

Rúzsa Magdi énekesnő is hisz a fúzió erejében: „Szeretem, ha a jó dolgok találkoznak és ezáltal még izgalmasabbak lesznek. Mint a só és a csoki, együtt varázsolnak. Hiszem, hogy a csapatban való gondolkodás előre visz.” És örül annak, hogy a feltörekvő tehetségek most lehetőséget kapnak megmutatni magukat: „Magam is egy tehetségkutatóban váltam ismertté és a mai napig szeretettel gondolok azokra, akik kitalálták, akik lehetőséget adtak, hogy ma az legyek, aki vagyok.”

Tomcsányi Dóri divattervező szerint a közös játék és a kollaboráció mindig inspiráló egy tervező számára, és izgatottan várja a beérkező pályamunkákat. Hozzátette: „Azt hiszem, a tervezői munkámat alapjaiban járja át a fúzió, hiszen a minták és formák egy közös egységet alkotnak, amiből áll a kollekció.”

„A fúzió ereje” kampány április 12-én indul, a félkész alkotásokat aznap ismerhetik meg az érdeklődők a fuzetea.hu oldalon. És ekkortól várják Instagramon #afuzioereje hashtaggel az alkotók és a FUZETEA a társkreátorok ötleteit, fotók, videók, szövegek formájában, május 7-ig. Ezután mindhárman kiválasztják a beérkezett javaslatok közül a nekik legjobban tetszőt, hogy az ötletgazdákkal közösen befejezzék, majd egy nagyszabású esemény keretein belül bemutassák a műalkotásokat.

Ahhoz, hogy téged is magával ragadhasson a fúzió ereje, olvasd el, hogyan inspirálódnak a profik:

„Elsőként csendet teremtek magam körül, mert már megtanultam, hogy fél siker, hogy ha az alkotáshoz megteremti magának az ember a megfelelő körülményeket. Aztán elkezdem tornáztatni az agyamat és minden szemszögből ráfókuszálni az adott feladatra. Sokszor nyerek inspirációt a művészetekből, vagy a szépirodalomból is.” – osztja meg tapasztalatait Zsófi.

Magdi is hasonlókról számol be: „Néha el kell engedni a dolgokat pár napra, hogy jó legyen. Görcsből nem sok nagy dolog született eddig. A legjobbakat hallgatom és olvasom ilyenkor. Az mindig segít.”

Dórinak is van saját bevett megoldása: „Engem mindig inspirálnak mások gondolatai, meglátásai, kulturális háttere, hiszen ezáltal egy új látásmód jelenhet meg a tervekben, ami számomra frissességet hoz egy kollekcióba.”