A Nébih a húsbehozatali tilalomra hívja fel a figyelmet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a hús- és húskészítmények behozatali tilalmára hívja fel ismét a figyelmet, miután legutóbbi szúrópróba-szerű vizsgálaton afrikai sertéspestis (ASP) vírust mutatott ki a záhonyi határállomáson elkobzott Ukrajnából származó sertéshús mintában.

A hivatal szerdán MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, az afrikai sertéspestis vírusa ellenálló, húsban, nem hőkezelt húskészítményben hónapokig, fagyasztott húsban akár évekig fertőzőképes. Emiatt a fertőzött állatokból nyert és illegálisan Magyarországra behozott termékek jelentős kockázatot jelentenek az ASP hazai megjelenése szempontjából.

A Nébih nyomatékosította, hogy az Európai Unión kívüli, úgynevezett harmadik országból, köztük Ukrajnából húst és húskészítményt még személyes fogyasztásra is tilos behozni.

A hatóság közölte, rendszeresen találnak ilyen termékeket a poggyászellenőrzés során. 2017-ben eddig 7040 kilogramm, személyes poggyászból származó élelmiszert koboztak el a szakemberek.

A hivatal szerint a súlyos gazdasági kárral járó betegség terjedésében jelentős szerepe van a felelőtlen emberi magatartásnak, mivel a fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus.

Az ASP a házi sertés és a vaddisznó vírusos betegsége, az Európai Unió területén először 2014-ben, Litvániában mutatták ki. Kárpátalján, a magyar határ közelében 2016 decemberében jelentették első alkalommal az ukrán hatóságok a betegség előfordulását. 2017 júniusában Csehországban vaddisznókban, júliusban pedig Romániában, Szatmárnémetiben egy háztáji gazdaságban állapították meg a betegséget - írja közleményében a Nébih.

Bognár Lajos országos főállatorvos a közleményben ismételten kéri az állattartók és az érintettek együttműködését a betegség behurcolásának megakadályozása érdekében.