Lehetsz te is HősPincér!

Három kattintás, hogy segítséget KAPJ, három kattintás, hogy okosan ADJ!

A HősPincér egy olyan közösségi oldal, amely egy térkép és adatbázis segítségével mutatja meg neked, hogy a közeledben ki az aki segítségre szorul, és ki az, aki tud és szeretne is segíteni.

A járvány okozta gazdasági válság már elérte első áldozatait, azokat, akik nem tudtak jelentősebb tartalékot felhalmozni, így az alapvető élelmiszer beszerzése is mindennapos gondot jelenthet számukra. A történelemben számos, hasonló eset bizonyította már, hogy az élelmiszerhiány milyen szélsőséges reakciókat válthat ki a társadalom rétegeiben, melyeket a közös összefogás ezúttal elkerülhetővé tehet. MOST széleskörű társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, melyben egyéni felelősséget kell vállalnunk bajbajutott honfitársainkért.

A HősPincér segít azoknak akik a koronajárvány idején elvesztették munkájukat, felélték tartalékaikat és nehéz helyzetbe kerültek. Az online platform összeköti azokat, akik mindennapi gondokkal küzdenek, azokkal, akiknek lehetőségük van adni, de nem tudják kinek és mit. A térkép alapú rendszer egy egyszerű regisztrációval máris használhatóvá válik, ahol kizárólag a segítő számára lesz nyilvánvaló a segítséget kérő személye.

Az oldal már a tesztidőszak alatt bizonyította létjogosultságát: számos ember kért és kapott segítséget. Köztük egy édesanya, akinek mosóporra volt szüksége, egy idősebb hölgy pedig három napi élelemet kapott az oldalon szintén regisztrált, segítő szándékú hétköznapi HősPincértől.

Az oldal már bárki számára elérhető, reményeink szerint itt mindenki megtalálja a neki megfelelő segítséget és segítségnyújtási formát.

Hogyan készült?

“Cikkeket olvastam a járványról és korábbi helyzetekről, ahol a válság hatására a társadalmak elvesztették a kontrollt és raboltak, öltek azért, hogy élelemhez jussanak; egy ilyen szintű probléma a leggazdagabb kormányok lehetőségeit is meghaladja, ezért az jutott eszembe, hogy ezt nekünk állampolgároknak, összefogással kell megoldani. Így született az alapötlet, majd Flóra dobta be a Hőspincér nevet, Bálint pedig a háttérrendszert.” - mondta Mezős Balázs, ötletgazda.

“Aktív közösségi ember vagyok, szerintem csak csapatban lehet élni és dolgozni is. Amikor Balázs felhívott az ötlettel azonnal rápörögtem, mert egy ilyen kreatív projekthez könnyedén tudok kapcsolódni, és én is hozzá tudok járulni a jelen helyzet feloldásához. Eszméletlen jó érzés látni, hallani a visszajelzéseket, hogy milyen örömet tud már most szerezni az oldalunk, és hogy milyen sokaknak természetes az, hogy jót és jól adjanak” - mondta Császári Flóra, kreatív szakember.

“Amikor Balázs felhívott a HősPincér ötletével, rögtön tudtam, hogy mit szeretne pontosan, mivel korábban már készítettem egy weboldalt leginkább vendéglátóhelyek számára, ahol a megmaradt ételt, élelmiszert közvetítették volna ki kedvezményesen, elvitelre. Fejlesztő vagyok, nem értek a promócióhoz, ezért akkor, ez az oldal nem indult be. Én a weboldallal, és a munkámmal tudtam hozzájárulni a projekthez. Sokat kellet még dolgozni rajta, de, úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy megérte.” - mondta Sikó Bálint, uxDesigner és fejlesztő.

Legfrissebb